NYILATKOZAT

A Magyar Lapkiadók Egyesülete, mint az iparág reprezentatív érdekvédelmi szervezete megdöbbenéssel értesült a Direkt 36 oknyomozó portálon megjelent cikkben szereplő állításokról, miszerint Magyarországon évekkel ezelőtt elkezdték használni magyar célszemélyek, közöttük újságírók, fotósok, oknyomozó újságírók, ellen is az NSO nevű izraeli kibercég okostelefonok feltörésére alkalmas kémprogramját, a Pegasust.

Tekintettel az igencsak laza magyar szabályozásra, nem lehet pontosan tudni, hogy Magyarországon egy évben mennyi és milyen eszközökkel lebonyolított  telefon lehallgatást hajtanak végre, ráadásul a  Nemzetbiztonsági Szakszolgálat és a Terrorelhárítás (TEK) esetében e két szervezetnek nincs szüksége bírósági engedélyre, az ő esetükben a lehallgatást az igazságügyekért felelős miniszter hozzájárulása teszi lehetővé.

Az újságírói munka, különösen az oknyomozói újságírás egyik legfontosabb alappillére a forrásvédelem, az ilyen és ehhez hasonló törvénysértések egyrészt elbizonytalanítják mind az újságírót, mind az információforrásokat, illetve teljes mértéken kiüresítik a törvények biztosította forrásvédelmi paragrafusokat.

Magyarország Alaptörvényében deklarált demokratikus alapérték a szólásszabadság, a sajtószabadság, ezért a Magyar Lapkiadók Egyesülete álláspontja szerint megengedhetetlen, hogy állami szervek olyan módszerekkel végezzenek titkos lehallgatásokat, melyek mind az Alaptörvényt és valamennyi egyéb ebből eredeztetett törvény megsértői lehetnek. Elvárjuk a Kormánytól, hogy mielőbb adjon nyilvános és minden részletre kiterjedő magyarázatot a történtekre, amennyiben azok igazak, vagy dokumentumokkal alátámasztva adjon hiteles cáfolatot.